Lapról Hangra közösségi összefogás

A Lapról hangra összefogás 2011 októberében indult az Informatika a Látássérültekért Alapítvány és partnerei összefogásával. A projekt célja, hogy az emberi hang és a modern technika előnyeit ötvözve, vak és gyengénlátó emberek számára az interneten keresztül meghallgathatóvá és letölthetővé tegyünk kizárólag nyomtatott formában megjelenő folyóiratokból felolvasott cikkeket. Erre azért van nagy szükség, mert az újságok, folyóiratok túlnyomó többsége napjainkban is szinte kizárólag nyomtatott formában hozzáférhető, így tehát nem olvasható a vak és gyengénlátó emberek számára.

A felolvasást önkéntesek végzik. Az ő hangjukon keresztül jutnak el a vak és gyengénlátó érdeklődőkhöz az újságokból a napi politika, a tudomány, a bulvársajtó hírei. A felolvasások során szerzett információk hozzájárulnak ahhoz, hogy a vak és gyengénlátó emberek is aktív részesei lehessenek egy-egy érdekes beszélgetésnek a legfrissebb újsághírekről, értesüljenek annak a kisebb-nagyobb közösségnek a fontos eseményeiről, amelynek maguk is a tagjai. Sok látássérült olvasó az aktuális újságcikkek mellett az emberi hangon történő felolvasást tartja a Lapról hangra projekt másik nagy előnyének. A gépi hanggal hiába lehet ugyanis gyorsan olvastatni, hiányzik belőle az újságolvasó ember kételkedése, mosolya, összekacsintása a látássérült olvasóval.

Mit jelent a Lapról hangra a felolvasóknak?

Lehetőséget a kötetlen önkéntes munkára. Napjainkban közhelyszerű alapigazság, hogy az idő az egyik legnagyobb érték, amivel rendelkezünk. A Lapról hangra felolvasói akkor és ott oszthatják meg a technika segítségével az általuk érdekesnek tartott újságcikkeket a látássérült olvasókkal, amikor és ahol csak szeretnék. Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány szakemberei által kifejlesztett, egyszerűen használható hangrögzítő alkalmazás és a könnyen kezelhető webes felület segítségével bárki, pillanatok alatt feltöltheti az általa felolvasott cikket az oldalra.

Felolvasóink és olvasóink között a legkülönbözőbb korosztályú, végzettségű, érdeklődésű emberek találhatók. Legfiatalabb olvasóink és felolvasóink felső tagozatos általános iskolások és gimnazisták, a legidősebbek pedig nyugdíjasok. Fiatal felolvasóink közül sokan először az iskolai közösségi szolgálat kapcsán hallanak a Lapról hangra projektről. Mivel számukra magától értetődő a számítógép használata és fontos, hogy maguk rendelkezzenek a szabadidejükkel, örömmel csatlakoznak hozzánk. Büszkék vagyunk rá, hogy sokan közülük az iskolai közösségi szolgálat idejének letelte után is folytatják a felolvasást.

A vak és gyengénlátó emberek újságolvasásának elősegítése mellett másik célunk, hogy egy olyan, a másik véleményére figyelő közösséget hozzunk létre, amelynek tagjait nem a látás vagy annak hiánya, hanem az olvasás szeretete és a közös témák iránti érdeklődés köti össze. A cikkek utáni „Hozzászólok” rovatban az olvasóknak és a felolvasóknak lehetőségük van beszélgetni a cikkekről. Az olvasók itt küldhetik el köszönetnyilvánításaikat, személyes üzeneteiket a felolvasóknak. A megkezdett beszélgetésekből nem egyszer alakultak ki barátságok. Sok olvasónk úgy érzi, egy-egy felolvasó személyesen, neki olvas fel. A felolvasók közül pedig volt, aki elmesélte, hogy miközben olvas, mindig azt a bizonyos olvasót látja maga előtt, aki egy-egy, különösen kedves üzenetet küldött neki a „Hozzászólok” rovaton keresztül.

A Lapról hangra egyfajta hídszerepet tölt be olvasni szerető vak, gyengénlátó és látó emberek között. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy itt nemcsak egy újságolvasói portálról van szó, hanem egy, napról napra gazdagodó közösségről is. Szeretnénk a közösség jelleget megerősíteni személyes olvasó-felolvasó találkozókon, iskolalátogatásokon, rendezvényeken. Eddigi konferencia-részvételeink azt mutatják, hogy egyre több olvasót és felolvasót tudunk meggyőzni arról, hogy együttolvasni jó, és arról is, hogy a technika és az emberi hang, nem kizárja, hanem kiegészíti egymást.

 

A Lapról hangra közösségi összefogásról itt olvashat részletesen:

www.laprolhangra.hu

 

Az oldal tetejére