Szandi és Timi beszámolói
ICC 2013
Szandi beszámolója
Idén már 19. alkalommal került megrendezésre az International Camp on Communication and Computers, vagy röviden ICC, amely egy látássérülteknek szervezett nemzetközi kommunikációs és informatikai tábor. Ebben az évben Csehország egyik leghangulatosabb kisvárosa, Telc adott otthont az eseménynek. Nagy örömmel töltött el, és tölt el a mai napig az a tény, hogy a több mint hetven résztvevő között én is ott lehettem, ugyanis korábban, 2010-ben én már részt vettem az ICC táborban, amely akkor a görög fővárosban, Athénben került megrendezésre.
Amikor február végén elolvastam a felhívást az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány honlapján, nagyon izgatott lettem, ugyanis a korábbi évektől eltérően ezúttal nem 20, hanem 21 év volt a korhatár, így még éppen belefértem. Nem is volt kérdés, hogy megpályázom, habár jól tudtam, hogy csak kivételes esetben sikerül részvételt nyernem. Nagy meglepetésemre azonban, az idei év éppen egy ilyen kivételes esetnek bizonyult, ugyanis nem sokkal az után, hogy jeleztem részvételi szándékomat az alapítványnak, már meg is érkezett az e-mail, amelyben Csillag Adrienn, az ICC tábor magyar koordinátora, s egyben az alapítvány önkéntes munkatársa arról tájékoztatott, hogy részvételt nyertem a 2013-as ICC táborba.
Mivel már volt tapasztalatom az ICC-vel kapcsolatban, azonnal felvettem a kapcsolatot a másik szerencsés utazóval, Timivel, hogy az utazás előtt kicsit megismerjük egymást. Kiderült, hogy Timinek ez az első ICC tábora, így megpróbáltam néhány hasznos információval és tanáccsal ellátni, emellett sok képet küldtem neki a 2010-es táborról.
Mint ahogy az az ICC táborok kezdete előtt szokás, idén is ki kellett választanunk azokat a workshopokat, amelyeken a leginkább szerettünk volna részt venni a tábor első felének ideje alatt. Újdonságnak számított azonban, hogy mivel a tábor idén hosszabb volt, mint a korábbi években, több workshopot kellett kiválasztanunk. Amint megláttam a listát, tudtam, hogy ez egy szuper tábor lesz. A workshopok – ezek a 3, 6, vagy 9 órás műhelymunkák – nagyon érdekesnek bizonyultak. Most is, mint mindig, két fajta workshop közül lehetett választani: kommunikációs és technikai. Célszerű volt mindkét fajtából választani párat, mivel a tábor nagy hangsúlyt fektet mind a kommunikációs készségek fejlesztésére, mind pedig a technikai, informatikai újdonságokra.
Az utazás napja nagy izgalomban telt. Budapestről, a Keleti pályaudvarról indultunk a reggeli vonattal Bécsbe, ahol cseh önkéntesek vártak minket és még néhány osztrák csapatot, hogy aztán busszal induljunk tovább Csehországba. Nem sokkal a cseh határ átlépése után megálltunk egy kis pihenőre egy igazán varázslatos helyen. A buszból először csak az óriási sárkányok tűntek fel mindenkinek, aztán a hozzájuk tartozó kastély is, ami egyébként étteremként is funkcionált. Természetesen lefényképeztük a helyet, annyira gyönyörű volt az épület tetején ágaskodó sárkányokkal és a lovagokat ábrázoló szobrokkal.
Miután mindenki kellően kigyönyörködte magát a sárkányokban, az óriási repülőgépben, a kalózokban és a többi fantasztikus látványosságban, ismét buszra szálltunk, hogy célba vegyük Telcet. Több mint másfél órával később meg is érkeztünk. Ahogy leszálltunk a buszról, szinte olyan érzésem volt, mintha a 21. századból hirtelen a középkorba csöppentem volna, ugyanis a tábor helyszínéül ezúttal a Brno-i Egyetem egyik kirendeltségének épületét választották. A hely olyan volt, mint egy hatalmas, régi kastély, amit egy gyönyörű park és három tó vett körül. Nem sokkal az után, hogy megérkeztünk, a helyi önkéntesek és pincérek máris uzsonnával fogadtak minket, majd megkaptuk a szobánkat. Szerencsére az egyik szobatársam Timi lett, a másik pedig egy román lány, Petra, akivel a tábor végére egész jó barátok lettünk.
Vacsorára barbecue-t rendeztek nekünk, ami nagyon finom volt. Remekül éreztem magam, mert találkozhattam pár régi ismerőssel és három év után nagyon jó volt újra beszélgetni velük.
Másnap délelőtt az volt az egyetlen feladatunk, hogy létrehozzuk a saját felhasználói fiókunkat, mert csak ennek segítségével tudtunk internetezni és használni a számítógépeket. Miután ezzel végeztünk, elmentünk várost nézni. Rengeteg képet szerettem volna készíteni és szerencsére akadt jó pár készséges segítőm ebben, így sikerült megörökítenünk a város legszebb részeit.
Délután volt az első igazi workshopom, amelyen megismerkedtem az Apple saját operációs rendszerével, a MAC-kel és megtanulhattam, hogyan kell használni a Voice Overrel. Annyira nem tetszett, mint ahogy vártam, mert teljesen más, mint a Windows és 3 óra alatt sajnos nem sikerült tökéletesen elsajátítanom a használatát. Ennek ellenére nagyon élveztem a workshopot, mert új tapasztalatokat szerezhettem. Este ismét városnézésen vettünk részt, de ezúttal nemcsak az egyetem környékét vettük szemügyre, hanem Telc nevezetességeit is.
A következő napokban napi két workshopon vettem részt. Ezek többsége technikai jellegű volt, így például megtudhattam, mi a különbség az iOS és az Android között, kipróbálhattam az Androidos táblagépeket és telefonokat, valamint megtanulhattam néhány alapvető szkript használatát. Az Androidos táblagépek nagyon tetszettek. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire akadálymentesen lehet őket használni a TalkBack-kel. A workshop végére már annyira belejöttem a használatába, hogy egy nem túl hosszú e-mailt is meg tudtam írni.
A technikai workshopokon kívül természetesen részt vettem egy nagyon mozgalmas és fárasztó társastánc workshopon is, ahol megtanulhattunk egy cseh népi táncot, ami nem volt túl nehéz, és nagyon élveztem, mivel évekkel ezelőtt abba kellett hagynom a táncot.
Számomra az egyik legizgalmasabb nap az úgynevezett Excursion Day volt, ami egyfajta kis kirándulós nap volt. Ennek keretén belül a helyi önkéntesek középkori ruhát öltöttek magukra, mi pedig csapatokba osztva vágtunk neki a nagy kalandnak. Többféle feladatot kellett megoldanunk. Volt például kötélmászás a kalandparkban, kastély építése dobozokból, csillagtérkép nézegetés, fűszerfelismerés és lángos sütés. Ennél az állomásnál hatalmas meglepetés ért minket, amikor a cseh lány megszólalt magyarul. A fárasztó nap végén egy gyönyörű, régi kastély udvarán rendeztek nekünk barbecue-t, majd éjszakába nyúló táncmulatságon vehettünk részt, amit helyi népzenével és népdalokkal kísértek. Igazán élvezetes volt.
Másnap reggel kiderült, hogy a kastélyépítés maradandó nyomokat hagyott bennem, ugyanis attól a naptól fogva a reggelik hagyományos velejárója volt, hogy kastélyokat és tornyocskákat építettem a teavajas, dzsemes és mézes dobozokból. Az Excursion Day fáradalmait nehéz volt kipihenni, így például alig tudtam odafigyelni arra az interkulturális workshopra, amin aznap részt vettem, s amelyen egymásnak mesélhettünk külföldi és belföldi tapasztalatainkról, valamint egy kis meggyőzéses, vitatkozós játékot is játszottunk, amelyben nagy szerepet kapott három narancs is.
A következő két nap nem volt túl változatos a workshopjaimat illetően, ugyanis egy kilenc órás, azaz másfél napon át tartó foglalkozáson vettem részt, ahol megtanulhattam, hogyan kell előadást tartanom, vagy egyszerűen csak beszélnem valamiről. Megtudhattam, mikre kell figyelnem beszéd közben: például, hogy hogyan tartsam a kezem, merre nézzek, hogyan mozduljak. A workshop végén mindenki tartott egy kis prezentációt egy általa szabadon választott témából, és azt a többieknek értékelnie kellett. Én a 2010-es ICC-t választottam, és az előadásom többnyire mindenki tetszését elnyerte. Bár természetesen nekem is, mint mindenki másnak, akadtak problémáim például a kéztartással és a felesleges járkálással, ennek ellenére nagyon örültem, hogy sikert aratott a kis prezentációm. Ehhez a workshophoz kapcsolódik az utolsó előtti foglalkozás is, amin részt vettem. Ezen a workshopon –amelyet a magyar koordinátor, Adri tartott – olyan rossz szokásokról és berögződésekről beszélgettünk, amiket a vakok gyakran elkövetnek. Ilyen például, hogy beszéd közben másfelé néznek, rángatóznak, vagy hintáztatják az egész testüket. Ezen kívül szó esett még a külső tulajdonságokról és arról, hogyan választjuk meg az öltözékünket, hogyan határozzuk meg, milyen legyen a hajunk, és hogyan szervezzük meg a mindennapi dolgainkat, mert mindezek nagyon fontosak ahhoz, hogy jobban beilleszkedjünk a látó világba.
Az utolsó napra egyetlen workshopom maradt, amit kifejezetten élveztem, mert dalt kellett írnunk. Igaz, a rövid idő miatt nem készült el, de talán itthon majd befejezem. Kissé melankolikus country-jellegű dalocska lett, ami az Empty Glass (Üres pohár) címet viseli.
A workshopok mellett számtalan esti programon is részt vettünk, amelyet nagy gonddal szerveztek meg nekünk. Ilyen volt például a csónakázás, a tandembiciklizés, a teaház, a katakombák, vagy a karaoke parti. Egyik nap még egy rögtönzött gyors-randi is megrendezésre került.
Emellett rendelkezésünkre álltak a számítógép-szobák, valamint, ha a kedvünk úgy tartotta, és az időjárás is kegyes volt hozzánk, lemehettünk úszni az egyik erre alkalmas tóba.
A tábor során sok új barátságot köthettem, néhány régi ismerőssel pedig szorosabbra fűzhettem eddigi ismeretségünket. Őszintén remélem, hogy csak úgy, mint 2010-ben, most is találtam pár olyan barátot, akikkel nemcsak egy-két hétig fogunk levelezgetni, hanem jóval hosszabb ideig.
Köszönettel tartozom az „Informatika a Látássérültekért” Alapítványnak, amiért ismét megadta nekem azt a lehetőséget, hogy részt vehessek egy ilyen nagyszerű, csodálatos kalandban, ami örök életre emlékezetes marad számomra.
Kruppa Alexandra
ICC 2013
Timi beszámolója
Július 15.-én reggel alig bírtam aludni. Nagyon vártam már a találkozást Adrival és Szandival a Keleti-pályaudvaron. Nagyon jó volt, hogy Szandi már a tábor előtt megkeresett és tudtunk beszélgetni kicsit.
Bécsben egy narancssárga pólós igazán helyes cseh srác várt minket hatalmas ICC-s táblával a kezében. A pályaudvaron sok német és osztrák ember karattyolását lehetett hallani. Nagyon fura volt, hogy ott beszélnek körülöttem az emberek és nem tudom miről. Bécsből Telcbe busszal utaztunk és ott is mindenki németül beszélt. Odafele kitérőt tettünk a mesék, sárkányok varázslók, lovagok világába egy Disneylandhez érkeztünk. Hatalmas élmény volt. Szandival és Adrival bejártuk az egészet, nagyon lelkes voltam: volt ott minden, gigantikus földgömb, sárkány, amazon minden, amit csak el lehet képzelni. Háromnegyed órát töltöttünk gyermekkorunk birodalmában, ezután továbbindultunk.
Telc egy varázslatosan szép hely. Varázslatos házakkal, tavakkal és kastélyokkal. A kollégium ahol voltunk nagyon modern, szép és kényelmes volt. A csehek mérhetetlen kedvességgel fogadtak minket. Hatalmas szendvicsekkel, süteményekkel vendégelték meg a fáradt és éhes utazókat. Miután haraptunk pár falatot megnéztük a szobánkat. Szobatársunk egy román leányzó volt, aki csokival, édességgel és hatalmas ölelésekkel fogadott. Körbevezetett minket a szobán és az ahhoz tartozó előszobán és fürdőszobán. Emeletes ágyban aludtunk Szandival, volt külön íróasztala mindenkinek. A délután maradék részében elkezdtünk ismerkedni: először az olaszokat találtuk meg, aztán a japánokat, svédeket ismertük meg. Vacsoránál Adri bemutatott minket a svédekkel érkező Anikónak, aki szintén magyar leányzó volt. Hihetetlenül lelkes, temperamentumos, hozzám hasonló egyéniség. Vicces volt látni ezt a sok embert, mindenki máshonnan jött és mégis valami összetart minket. Nem éreztem magam egyedül, hallgattam a különböző nyelvek csengését, dallamát és a tábor vége felé már egész jól értettem a lengyelt és a szlovákot például.
A workshopok nagyon változatosak, érdekesek voltak. Egy hatalmas teremben találkoztunk a workshopok előtt és ott először a koordinátor, majd a részvevők neveit sorolták fel. Jó érzés volt, kicsit személyre szóló, hogy mindenkit így külön-külön szólítottak, bár praktikus is, hiszen a vakok nem olvashatták el a faliújságra kirakott programtervezetet. Az assembly hall-ból ezek után szép folyamatosan elindultak a csapatok a workshopok helyszínére. Nagyon mókás volt, mert egyik reggel mi magyarok adtuk a jó kedvet, mert Anderssel, aki Anikónak nagyon jó barátja kis kaput alkottunk a kezünkkel és aki hátrébb akart leülni annak át kellett ezen bújnia miközben énekeltük a Limbo limbo limbo tánc című dalocskát. Ez mindenkinek nagyon tetszett és jól kezdődött a reggel, vidáman és nevetéssel, mint minden másik.
Az első workshopom a self-defence workshop volt. Három vagy négy pár volt, először kicsit beszélgettünk az önvédelemről, hogy milyen fokozatok vannak az ütés előtt, és hogy mindig meg kell próbálni a lehető legbékésebb módot választani a probléma kezelésére, ezek után volt néhány szituáció, például hogy mit tegyél, hogyha lefogják az egyik vagy mindkét kezed, előről vagy hátulról támadnak. Nagyon tanulságos volt.
A főzős workshop-on gombakrémlevest, csilikrémlevest és csokitortát csináltunk, amik nagyon finomak voltak. Minden részfolyamatot más csinált. Vicces volt nagyon így párban, illetve csapatban dolgozni. A tortát úgy csináltuk, hogy körbeadogattuk a hozzávalókat és meg volt adva, hogy miből hány kanállal kell. A tortát amúgy mikróban készítettük el, nem kellett sütni.
A előadói képességek című workshop is nagyon hasznos volt, először arról beszéltünk, hogy milyen eszközöket, tényezőket használunk előadás közben, ezeket gyakoroltuk is, kicsit színjátszás is volt az egész, játszottunk a hangsúllyal, használtuk a testbeszédet és tartottuk a szemkontaktust. Nagyon érdekes volt látni Szandit, aki például nem lát, de mégis tudja az emberekkel tartani a kontaktust, mosolyog és elragadtatja a közönséget. Ez azért volt nagyon jó, mert igenis felmerült az a kérdés, hogy a vakok hogyan tartsanak egy emlékezetbe vésődő fantasztikus előadást. A workshop második felében mi magunk kreáltunk egy előadást Power Point használatával, majd ezt a harmadik részben elő is adtuk. Amióta az eszemet tudom, imádom a tudományos előadásokat biológia és kémia témában, ezért a vitaminokról tartottam egy egész komoly kis előadást, ami a koordinátornak nagyon tetszett, de voltak olyanok, akik zenéről, DJ életről, hivatásról, koncertekről, japán iskolarendszerről, 2010-es ICC-ről tartottak előadást. Nagyon komoly volt mind a felkészülés, mind a prezentáció elkészítése, mind az előadás is. Nagyon boldog voltam, hogy ezen is részt vehettem, tanulhattam sok újat és kibővíthettem a tudásom. Remélem majd az egyetemen is jó hasznát veszem, főleg ha majd angolul kell valamiről előadást tartani.
A külföldi tanulmányokról szóló workshop is fantasztikus volt. Sok újdonságot megtudhattam az egyetemi életről, az Erasmusról és külföldi lehetőségekről. A workshop második felében pedig kicsit keresgélhettünk az interneten, ismerkedhettünk a lehetőségeinkkel.
A japán írásrendszerrel foglalkozó workshop nagyon kreatív volt, saját és barátaink nevét leírhattuk japán karakterekkel, az interneten megnéztünk egy-két ügyes praktikát, és egy olyan oldalt, ahol mozdulatonként mutatja egy kis kijelző, hogy hogyan kell az adott szót leírni. Elég kis romantikus szellemiségű társaság jött össze, mert az első szavak ezek voltak, hogy love, dream…. A papír nagyon vékony volt, alatta filc volt leterítve. Különleges hosszú ecsetet használtunk és egy műanyag tartóba öntöttük a festéket. Először Makoto a japánok koordinátora megalkotta nekünk a szót és mi pedig lemásoltuk. Egészen gyönyörű példányok is születtek. Elragadtatással néztük a bonyolultabbnál bonyolultabb, összetettebbnél-összetettebb karaktereket.
A táncos workshop volt az egyik legjobb ahol táncokat tanultunk kört formálva, majd párokba rendeződtünk és minden egyes alkalommal párt cseréltünk, ezzel is segítették az ismerkedést. Társas táncokat tanultunk főként, de volt egy csodálatos nap, amikor a telci kastély bebarangolása után reneszánsz táncokat tanultunk.
A telci kastély meseszép hely, úgy kell elképzelni, mint egy reneszánsz túldíszített kis kívül-belül díszes ékszeres dobozt, amiben laknak. Itt még a plafonon is domborművek voltak, szarvasagancsok, volt olyan szoba, aminek a falán kitömött állatfejek díszelegtek. Voltak festmények, hatalmas báltermek, titkos ajtók, minden sarkon egy dombormű, meseszép volt.
Egyik reggel a koordinátorok csináltak nekünk egy kis műsort, ami egy középkori várban játszódott. Nagyon vicces volt a ruhájuk, a buggyos nadrág, a tollas kalap, a buggyos ujjú ing, minden. Ezek után elmentünk a tó mellé a mezőre ahol hatalmas sátrak voltak felállítva és ott voltak a különböző szabadtéri workshopok, amiket végigjártunk. Volt lángos sütés, bevezetés a csillagászat rejtelmeibe, kovácsolás, kötélpálya-kalandpark, dobozokból várépítés. Utóbbinál volt egy doboz, amibe csak kézzel lehetett belenyúlnia egyikünknek, azaz az „építésznek”, akinek az irányításával kellett az aktuális várelemet megépíteni. Nekünk egy kaput kellett megalkotni. Majd busszal elmentünk egy gyönyörű egyszerű reneszánsz várkastélyba ahol meseszép ruhában vártak minket reneszánsz muzsikával. A várban hatalmas lakoma volt, a zene, a tánc és a lovagi játékok váltották egymást. Nagyon látványos, hangulatos, szép volt.
Sok esti program is volt. Voltam várost nézni, teaházat látogattunk, mandalát készítettünk, volt karaoke, csónakázás, gameroom, PC room.
Az utolsó előtti este a lengyelekkel kötöttem életre szóló barátságot, nagyon jó fejek voltak, tanítgattunk egymásnak szavakat, zenét hallgattunk. Ez az után volt, miután meglátogattuk együtt a telci katakombákat. Nagyon jó hangulatú este volt, valamikor hajnalban mentem vissza a saját szobámba.
Az utolsó napon csináltunk az esti záróbulira egy műsort a csehekkel és a szlovákokkal együtt. Arról szólt, hogy egy vándor el akar menni Oroszországból Csehországba, de közben meglátogatja Magyarországot és Szlovákiát is. Minden nemzetiség mutatott magából valamit, valamit a kultúrából, valami szépet, ami az ő országára jellemző. A legszínesebb műsor ez volt, a legnagyobb összefogás ebben volt, a többi ország csapatai mind saját műsort csináltak, pedig ez a műsorkészítés igazából az országok együttműködéséről szólt volna szerintem, arról, hogy közösen csináljunk valamit. No de hát így is csodálatos volt. Annyi ölelést és szeretetet még nem kaptam egyik táborban sem, mint amennyit itt. És tényleg könnyes szemekkel hagytam el Telc városát. Nagyon köszönöm ezt a páratlan színes élményt az „Informatika a Látássérültekért” Alapítványnak.
Kováts Tímea Athina
