A 38 éves B. Seregi András gyengénlátóként született. Művészeti pályán dolgozó szülei úgy gondolták, hogy gyermekük feltétlenül tanuljon zenét, ezért zenei tagozatos általános iskolába íratták be. Két év elteltével azonban – gyermekük érdekében – az akkor még a zuglói Szőnyi úti Gyengénlátók Általános Iskolájába vitték át, ahol a speciális segédeszközök megkönnyítették számára a tanulást.
Elemi tanulmányait már a Miskolci útra átköltözött iskolában fejezte be, ahonnan a Teleki Blanka Gimnázium esti tagozatára vezetett tovább az útja. Mindössze 15 éves, amikor az egyik szemén levált az ideghártya. Az orvosok későn ismerték fel a bajt, így már segíteni sem tudtak. A sors azonban kegyes volt hozzá: a megmaradt szem igyekezett kettő helyett is látni.
– Mekkora kihívást jelentettek a gimnáziumi évek?
– Az első perctől vállaltam a nehézségeket, hiszen a látássérülteknek indított osztály helyett a másikban, a látókkal vegyes közösségben kezdtem meg tanulmányaimat. Szerencsémre egy olyan fiú lett a padtársam, akivel sikerült szoros barátságot kötnöm és rá mindig számíthattam. A gimnáziumba való bejárás sem jelentett gondot, mert az egyik osztálytársnőm közel lakott hozzánk, így együtt mentünk. Tanáraimnak és az osztályomnak is köszönhetően sikerült 1992-ben leérettségiznem.
– És közben mi történt a zenetanulással?
– Nem hagytam abba, magánúton tanultam a könnyűzene fortélyait Bergendy István és Stark Tibor mellett De büszke vagyok arra is, hogy a klasszikus zongorázás alapjait Németh Tamás vak zongoraművésztől tanulhattam. Még középiskolás voltam, amikor megalapítottam az első zenekaromat. A tizenkét tagú formáció ma is működik, nemrég volt 15 éves. A zenekarral éveken át dolgoztam, majd felütötte fejét a rosszindulat, a személyeskedés. Ekkor kiléptem az együttesből.
– Ezt követően miként kezdte újra?
– Édesanyámmal közösen létrehoztunk egy vállalkozást. Névjegykártyák és szórólapok készítésével indultunk, ma már ott tartunk, hogy a 4. Metró építéséről készítendő video-összefoglalókat havonta a cégünk készíti el és küldi ki Franciaországba. De az eredeti hivatásomhoz sem lettem teljesen hűtlen, mert egy muzsikus kollégámmal közösen megvalósítottunk egy hanglemezt, ami az én fejemből pattant ki. Mai hangvételű modern feldolgozásban hangszereltünk meg egy CD lemeznyi régi úttörődalt, amit gyermekkarral énekeltettünk el és a Magyar Rádióban vettünk fel. Így még az egykori Úttörővasúttal is közelebbről megismerkedhettem, ami már kisgyerekként is nagyon érdekelt. Zenéltünk sokat a kisvasút rendezvényein is, gyereknap, mikulásnap, tűzijáték-néző vonatozások alkalmával.
– És hogyan lett a muzsikusból egyszer csak vasutas?
– Bármilyen meglepő, de annyira érdekelt ez a világ, és persze újabb kihívást is jelentett, hogy 2000-ben kisvasutas képzettséget szereztem. Komoly tanfolyamon vettem részt együtt a nálam jóval fiatalabbakkal, majd a végén ugyanúgy vizsgát tettem, mint a többi társam. Ezzel életem egyik álma valósult meg, hogy a kevés látásom ellenére teljes értékű tagja lehettem, és lehetek mai napig is a kisvasutasok óriási közösségének.
– Mesélne arról, hogy mikor „fertőzte meg” az informatika?
– Úgy 1995 körül. Megismerkedtem egy látó informatikussal, akivel barátságba keveredtem. Ő tanított meg az alapokra, majd autodidakta módon fejlesztettem tovább ismereteimet. 2004-ben egy újabb csapást mért rám a sors: azon a szememen, melyen még láttam valamit, zöld hályog keletkezett. Az orvosi kezelés dacára a kór nagyon agresszívnak bizonyult: csak a fényérzékelésem maradt meg. Ekkor veszélybe került mindaz, amit eddig elértem. Azonban nem adtam fel, úgy gondoltam, hogy kell, legyen olyan szoftver a világon, amely megbeszélteti a számítógépet.
– És ekkor ismerkedett meg az „Informatika a látássérültekért” Alapítvánnyal?
– Igen, és azóta is rendszeres a kapcsolatom. Az ügyfélszolgálattól bármikor segítséget kapok, ha szükségem van rá. Megismertem és azóta használom a JAWS for Windows képernyőolvasó programot, melynek segítségével ismét korlátlanul kitekinthetek a világra. A JAWS program lehetővé teszi, hogy önállóan dolgozzak, s hogy a munkám egyben a hobbim is legyen. Én azt csinálom, amit szeretek, és ha látnék, akkor is ilyen területen dolgoznék, mint most. Nekem szabadidőm sincs, mert képes vagyok a nap 24 órájában is megszállottan dolgozni. A kikapcsolódást is a munka jelenti számomra!
– Mennyire tudja követni a látássérült felhasználóknak kifejlesztett segédeszközök és szoftverek forgalomba kerülését?
– Rendszeresen tájékozódom. Egyrészt az internetről, másrészt az „Informatika a látássérültekért” Alapítványtól. Amint értesültem arról, hogy megjelent a Talks&Zooms, mobil telefont meghangosító program honosított változata, az elsők között vásároltam meg. Örülök annak, hogy ma már sokféle segédeszköz áll a látássérült emberek rendelkezésére, de jó lenne, ha a finanszírozási gondok sem akadályoznák azok beszerzését.
– Mit szól élete párja ehhez a „munkamániához”?
– Elfogad úgy, amilyen vagyok. Én pedig nem győzök hálát adni a sorsnak, hogy egy ilyen társam van.
– További jó munkát és sok sikert!
Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása
