Amikor Mexikóról hallunk, szinte mindig valami különlegesség, titokzatosság lengi körül a beszámolókat. Mexikó az a hely, ahol szembejön velünk a történelem, ahol vidámak, harsányak az emberek, és szinte minden étel alapja a bab és a kukorica. Ha ezekkel az alapismeretekkel indulunk neki a cikkhallgatásnak, úgy érezhetjük, hogy nem csalódtunk, sőt az alapképünk kiélesedik, és egy valóságos útleírást kapunk a mexikói emlékhelyek, utcák, éttermek és ékszerboltok hangulatáról. Aki elolvassa ezt a cikket, nehezen zökken majd vissza a hétköznapokba.
Amikor boldog vagy – Jó neked velem?
Van úgy, hogy apróságokból, alig kimondható semmiségekből áll össze a harmónia. A többrészes cikksorozatban, amelyben az állandóan veszekedő Szofit meg Tamást látjuk, és megismerhetjük a vendégüket, Adélt is, most jött el az a csoda, amikor a megnyugvás az alig leírható és kimondható eseményekből épül fel. Tamás nem tud elaludni. Próbálja összerakni, megérteni, mi is történt az elmúlt évek alatt közte és Szofi között. Nem tagadja, és nem mentegeti magát, amiért eltávolodtak. Az eltávolodás ténye mellett is sok apróságot talál, amit szeret Szofiban. Aztán megcsapja orrát a jellegzetes parfümillat. Bámulatos (vagy inkább túlírt) ennek az egymásra találásnak a megfogalmazása? Reggel pedig ott van Adél, aki fut, hazajön, és jólesik megérkeznie hármuk közös reggeli szertartásaiba.
Előkerül egy régi lemez. A hangok talán már nem tisztán kivehetőek, picit recseg, zúg a zene, de ez nem számít. A lényeg, ahogyan valahonnan, évek távlatából megszólal a hegedű és a gardon, ami régen elfelejtett táltosokat, varázsigéket, az egyén legmélyebb emlékeiből sem felidézhető múltat idéz meg. Közben, a több évszázadnyi messzeséggel párhuzamosan, megnyílik egy másik idősík, egy történés, ami talán csak pár évtizede történhetett valahol, a Gimesekben. Nem tudjuk, hol vagyunk pontosan, csak embereket látunk. Játszadozó, kenyeret majszoló gyerekeket, pálinkát kortyolgató férfiakat, nőket, és közben megszólal a hegedű meg a gardon. Ha valamit megérzünk a tájból és az emberekből áradó nyugalomból, akkor érdemes újra és újra meghallgatni a cikket.
Enikő lázad. Most is, negyvennyolc évesen. Nem akárhogy lázad, bosszankodik, hanem teljes erővel. Van abban valami furcsa, szomorú, ahogyan Enikő, akinek már felnőtt lánya van, csalódottan, reményvesztetten mondja el, milyen is lett volna, ha ő gazdag lett volna. Talán az elszalasztott lehetőséget sajnálja, azt, amit szerinte az anyja nem adott meg neki, mert nem beszélt soha a gazdag németországi rokonokról, akik örökbe akarták őt fogadni. Mi minden lehet az elégedetlensége mögött? Tényleg csak a vágy, hogy bárcsak lakást vehetne a tizenkilenc éves Fruzsi lányának abból a pénzből, amit örökölhetett volna a német nagynénitől? Vagy más ez? Mélyebb elkeseredés az egész élettel szemben, olyan bizonytalanság, düh, amit tíz németországi nagynéni vagyona sem tudna feloldani?
Furcsa hal az angolna. A halárus, aki bemutatja ezt a különleges halfélét, szintén nem mindennapi. Az elbeszélő szerint olyan, mint egy manó, aki együtt vonul a halakkal. Hogy honnan hova vonulnak az angolnák, hogyan szaporodnak, mikor érdemes angolnát horgászni, mind-mind megtudjuk ebből a cikkből. Egy jó tanácsunk van még, csak óvatosan az otthoni angolnázással! Akváriumban inkább ne próbálkozzanak velük, majd meglátják, azaz jó esetben nem látják meg, csak meghallgatják, miért ne tartsunk angolnát otthon.
Olyan ez az írás, mintha egy természetfilm elevenedne meg előttünk. Látunk gleccsereket, amelyekről első hallásra talán nem is gondolnánk, hogy jellemzőek Chilére. Aztán vannak itt még vadon hömpölygő folyók, egyre inkább délre húzódó lazactenyésztők, és mennyi minden más! Igaz, a cikkíró szerint szinte megáll az idő, és érezhetjük a tektonikus lemezek csuszamlását. Talán mégsem véletlen az az érzésünk, hogy egy, nagyon is akciódús természetfilm közepébe csöppentünk.
Tolvajok paradicsoma, kincses sziget, Madagaszkár
Madagaszkár olyan sziget, ahol összeér a hihetetlen gazdagság, legalábbis ami a természeti kincseket illeti, és az elképesztő szegénység. A cikk láttató leírást közöl a gyönyörű rózsafáról, amely az egész világon keresett, a különleges állatokról, a ritka drágakövekről. Közben megjelennek az emberek is. Azok, akik a mindennapi megélhetésért küzdenek, és azok is, akik ezeknek az embereknek a munkaerejéből és a természeti kincsek kiaknázásából gazdagodtak meg.
Fáraókról olvasni mindig érdekes. Főleg Tutanhamonról, akinek sokszor hallottuk a nevét, akit már-már személyes ismerősünknek hiszünk művészettörténeti és irodalmi tanulmányaink alapján. Amikor róla olvasunk, kicsit olyan érzésünk támad, mintha egy mai híresség titkairól lebbenne fel a fátyol. Most azt találgathatjuk a régészekkel, hogy ki volt Tutanhamon apja, és egyáltalán, kivel milyen családi viszonyban volt. Izgalmas búvárkodást kívánunk az ókori bulvárhírek rajongóinak és persze mindenkinek, akit érdekel a történelemnek ez, a rejtélyekből kifogyhatatlan időszaka.
Vannak, akik számára nem kérdés, hogy Jézus élt, és csodákat tett. Vannak, akik megkérdőjelezik Jézus tetteit és a létezését is. Ön akármelyik táborhoz tartozzon is, a meggyőződéses hívőkéhez vagy a tudományos alapokat kereső kételkedőkéhez, mindenképpen érdemes elolvasni ezt a cikket. Lehet-e annál izgalmasabb, mint amikor egy pap, aki egyben régész is, megosztja velünk a tudomány álláspontját, az egyház nézeteit, az általános vélekedéseket, felfogást, kérdéseket. Ez a cikk világnézettől függetlenül mindenki számára érdekes olvasmány lehet.
Női olvasóink biztosan ismerik azt a kellemes érzést, amikor ülnek a fodrásznál vagy a kozmetikusnál, és megbeszélik vele az élet ügyes-bajos dolgait. A fodrász és a kozmetikus az, aki mindenkit ismer, aki összeköt, összehoz, elintéz mindent, és igen, segít tükörbe nézni. Ezt csinálja Magdi is, aki azokat a nőket fogadja ingyen, önkéntesként, akiket a Zuglói Családsegítő küld hozzá. Tudja, hogy az érintéssel, egy hajtincs félresimításával, egy apró gesztussal, odafordulással gátlásokat old. Külön figyel rá, hogy ne csupán meghallgassa vendégeit, hanem gyakorlati tanácsokkal is segítse őket.
