A rágás javítja az agyműködést
Néhány érdekes tényt közöl ez a rövid írás arról, mire jó a rágás. Ki gondolta volna, hogy kapcsolat van a rágás és az agyműködés között? Most áttekintést kaphatunk arról, milyen összefüggések lehetnek a fogvesztés és egyes olyan betegségek között, amelyekről eddig azt hittük, hogy kizárólag agybetegségek, és közük sincs a foghoz.
Egyre több olyan nő van, aki egyedül vállal gyereket. Ennek okait kutatja ez a cikk. Megszólal egy anyuka, aki negyven éves kora körül azt érezte, hogy kisbabát szeretne, és tisztában volt azzal is, hogy a gyerek apukája nem fogja velük tölteni a hétköznapokat. Egy másik anyuka azokról a társadalmi előítéletekről beszél, amelyekkel meg kell küzdeniük a negyven év körüli, a kisbabát egyedül vállaló anyukáknak. Sokan önzőnek tartják őket, nem értik, miért „rontják el" azzal a gyerekük életét, hogy egyszülős családban kell felnőnie. A cikk érzékenyen és elgondolkoztatóan jelzi a napjainkban lejátszódó társadalmi változásokat, beszél a gyerekre vágyó nők, a nagymama-anyuka-gyerek hármas nehézségeiről és azt sem hallgatja el, hogy a gyerekek köré szerveződő intézményrendszer még mindig nincs felkészülve az egyszülős családra, nem reagál megfelelően a gyereküket egyedül nevelő szülőknek és maguknak a gyerekeknek a napi nehézségeire sem.
Milyen is ez a történet? Szomorú? Szívszorító? Olyan, amelyiknek olvasásakor meghatódunk a felcsillanó játékosságtól és az emberi odafordulástól? Érdemes megkérdezni, hogy mi kik lennénk ebben a történetben, és mit csinálnánk egy-egy szereplő helyében? Lehetnénk a lányához igyekvő néni, aki egy troliút alatt „eljut" Berlinbe, ahol a lánya és az unokája él, akiket látni szeretne. Látja maga előtt őket, és amikor visszatér az idősek otthonába, elmeséli, mennyit dolgozik a lánya orvosként, mekkorát nőtt a kisunoka. Ezek a „berlini troliutak" adnak neki erőt a létezéshez. Vagy a trolivezető helyébe képzeljük magunkat, aki tudja, hogy bármi történjen is, „ez a troli éppen Berlinbe megy". Esetleg mi vagyunk az az utas, aki semmit nem ért az egészből?
Olyan ez a cikk, mintha egy izgalmas természetfilm elevenedne meg előttünk. Szinte magunk előtt látjuk az orangutánokat. Megtudjuk, hogy ők bizony eléggé maguknak való lények. Olvashatunk arról, miért él közülük egyre kevesebb példány, mik lehetnek az összefüggések a táplálékhoz jutásuk és a szaporodásuk között, és azt sem hallgatja el a cikk, hogy az ember milyen szerepet játszik a pusztulásukban.
Mielőtt meghallgatja ezt a cikket, dőljön hátra a karosszékében, és mondja ki bátran, szokott-e munka közben (vagy inkább munka helyett) álmodozni? Miről? Arról, hogy elköltözik valahova? Arról, hogy megnyer egy versenyt, vagy más úton-módon eléri mások csodálatát? Most egy picit beleláthat mások álmaiba, közben összemosolyoghat Andrissal, aki a futóverseny díjkiosztásakor elmeséli, hogy ő rendszeresen fut… Itt álljunk meg egy picit. Hogy Andris fut? Na, azt bizony nem, csak… Ahogyan az apukája mondja, „ügyesen kamuzik". A lényeg nem is a futás, hanem, hogy Andrisban egy profi díjátadó veszett el, és tud még valamit, amiért így, ismeretlenül is nagyon lehet őt szeretni. Tudja, hogy mikor kell valakit átölelni, megvigasztalni. Aki kíváncsi arra, hogy hogyan is kerül egy cikkbe Andris, aki nem fut, a futás, a vigasztalás és egy játszótér a Down-kóros gyerekeknek, az ne hagyja ki ezt az írást!
Legalább a háziorvos ismerje fel!
Magyarországon még mindig gyakori halálok az öngyilkosság. Azt kutatja ez a cikk, milyen szerepük és lehetőségük van a háziorvosoknak annak a felismerésében, hogy valaki öngyilkosságra készül. Egy, három kérdésből álló teszt is elég lehet ahhoz, hogy kiszűrje azokat, akik depresszióban szenvednek, és megfordulhat a fejükben az öngyilkosság gondolata. A pszichiáter riportalany elsősorban pszichoterápiát és gyógyszeres kezelést ajánl az öngyilkosság megelőzésére. Azt a kérdést sem hagyja érintetlenül, hogy miért tabutéma az öngyilkosság, és melyek azok az időszakok és földrajzi térségek, amikor és ahol a legtöbb öngyilkosságot követik el. Érdekes nemzetközi megfigyeléseket is olvashatunk az öngyilkosságok okainak vizsgálatáról.
Gyakran nézik őket barátnőknek
Geszler Dorottya és lánya, Laura beszél arról, hogy mitől nagyon jó köztük az anya-lány kapcsolat. Talán attól, hogy Dorottya megadja Laurának a kellő szabadságot. Nem támaszt felé olyan követelményeket, hogy hogyan éljen, hanem egyszerűen meghallgatja, és támogatja őt. Laura pedig nagyon értékeli, hogy anyukája olyan, mintha egy barátnője lenne. Sokszor csinálnak közös programokat, hogy miket is? Megtudhatja, ha elolvassa ezt a cikket!
Reformáció testközelből (panorámaképen 1517 Wittenbergje)
Történelmi utazásra hív ez a cikk egy kiállítás segítségével, amely megeleveníti 1517 októberét. A hanghatások és a látványelemek mind-mind azt érzékeltetik, hogy egyek vagyunk a wittenbergi polgárok vagy a városba látogató zarándokok közül. Reggel halljuk a kakaskukorékolást, nappal látjuk a városban nyüzsgő kereskedőket, tudósokat, a bűnbocsánatot árusító papokat és Luthert is, ahogyan megbotránkozva kiragadja a hívek kezéből a bűnbocsánat megvásárlását igazoló cédulát. Talán az a legizgalmasabb ebben a megelevenedő képben, hogy egyfelől mi is a szereplőinek érezhetjük magunkat, másrészt mi viszont az azóta eltelt századok és a lejátszódott események tudatában tekintünk vissza, hiszen tudjuk, mi is történt. Mindenkinek ajánljuk ezt a cikket, aki érdeklődik a vallástörténet iránt, és szeretne legalább egy kicsit elmerülni Luther korában.
Hányféle ága-boga lehet az emberek közötti együttélésnek, kapcsolatnak? Kik azok a tehetős, beérkezett, mindent elért férfiak, akik egy csinos, intelligens lányt keresnek, akit támogathatnak? Kik azok a fiatal (vagy nem is annyira fiatal) lányok, akik arra vágynak, hogy egy gazdag férfi finanszírozza lakásukat, tandíjukat, luxus utazásokra vigye őket? Talán önzők azok a férfiak és nők, akik ezt a fajta kapcsolatot választják, talán csak magányosak, talán helyüket keresők, akik nem látják át, ki kinek szab feltételeket, és ki mikor, mennyire válik kiszolgáltatottá ezekben a kapcsolatokban.
Olyan történet ez, amelynek olvastakor akkor is mosolyra húzódik az ember szája, ha egyedül töltötte a Valentin-napot, vagy akár egyedül, akár nem, de azt érzi, hogy nincs is köze az egész felhajtáshoz. Ahogy előre haladunk a történetben, három fiatalt látunk. Az elbeszélőt, akinek lendületét és az életbe vetett bizalmát már kezdik cinizmussá hajlítani a kiábrándító hétköznapok. Látjuk, vagy inkább halljuk Ágit, aki százféleképpen tud nevetni, és ott van Péter, a fiatal tanító bácsi, aki az elbeszélő mesélése alapján, csak úgy, a történetmondás hatására, beleszeret Ágiba. A varázs csak most kezdődik. Ági és Péter találkozik, mi, olvasók pedig a történet elmesélőjével örülünk, és talán azt gondoljuk, mint ő, hogy mondjon akárki akármit, ez a valóságos történet olyan szép, könnyed, megejtő a maga egyszerűségében, hogy akár a Nők Lapjá-ban is olvashattuk volna.
Jó cikkhallgatást, érdekes beszélgetéseket kívánunk a hallottakról!
Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása
